Tartalom megosztás

Tartalom átvétel

Dragracing eredmények, 2008

2008-ban összefogtunk és elindultunk 3-an egy csapatban a gyorsulási versenyen.
Tóth Zoltán competition kategóriában
Matusik Andrea moditwin és szoci kategóriában
Czettner Sándor szoci kategóriában

Tóth Zoltán Totti Falcon motorját 2008 05. 01.-én indítottuk először a kunmadarasi versenyen. Már az első alkalommal a harmadik helyezést hozta el. Jó pár átszerelt éjszaka után a következő versenyeken már verhetetlen volt. 3 első helyezés után az összesítésben megnyerte a motoport kupát és a magyar bajnokságot.

Matusik Andrea 6 éve versenyez, Ö az első magyar női drag versenyző. Kezdettől folyamatosan dobogós helyezést ér el, a tavalyi első után az idén a nagyon erős mezőnyben moditwin kategóriában összesítésben 3 helyezést ért el. Szociban pedig megnyerte a magyar bajnokságot. Természetesen az Ő motorját is mi készítettük fel a versenyre.

Czettner Sándor saját építésű motorral indult nosztalgiából az idén, 3 évtizedes kihagyás után, a kétszer akkora súlyával a többi versenyzőhöz képest folyamatosan a 3. helyezést tudta tartani, 5 db kupát szerezve az idén és az összesítésben is 3. lett.

Már most készülünk a jövő évi versenyekre, meglepetésekkel is amelyről még korai lenne beszélnünk.
Érdemes tehát figyelemmel kísérni a drag versenyeket, hisz már az egész mezőny nemzetközi lett.

Köszönjük a szurkolást minden kedves szurkolónknak és kérjük, hogy a továbbiakban is támogassák erkölcsileg és aki teheti anyagilag is a magyar élsportot.

Vigyázzunk a motorosokra és egymásra!

Képek:

Dragracing - 2008-as eredmények